WTF

Nincs jó hetem, először is leterített megint a köhögővírus, miközben próbaszakaszokat gyártunk napi 1000 tonnával és ISO-ra is készülünk. Éppen ezért felejtős, hogy betegállományba vagy éppen szabira menjek. Így lázasan, fulldokolva dolgozom, én a munka hőse.

Szinte csak aludni járok haza, a barátaim arcát lassan el is felejtem. Plüsskutyát csak aludni látom, meg a hajnali séták alkalmával, mikor fáradtan vonszolja magát a parkban. Csak tudnám ő mitől ilyen kutya fáradt.

A humorom is elveszett, ma például már nem tudtam szívből kacagni azon, hogy Xanaxos délben bejelentette, hogy akkor ő most hazamegy, mert úgy sincs semmi munka. Miközben hegyekben álltak a jegyzőkönyvek és a fúrtminták, a szomszéd laborban pedig éppen idegösszeroppanást kapott az egyik kollegina a rengeteg munkától.

Annak viszont örültem, hogy felvetődött egy lehetőség, miszerint augusztustól közelebb leszek az ágytársamhoz, mi több egész karnyújtásnyi és egy ágyban fetrengésnyi közel. Persze ez azt jelenti, hogy a barátaimnak megint búcsút inthetek, mert fényévekben majd egyszer ha találkozunk, viszont tudok majd hozni nekik igazi hagymát.

Ez a bejegyzés igazából csak azért született, mert több napja gyakorlatilag csak fejben posztolok, ami jó, mert gondolatban frappáns vagyok és vicces; és nem jó, mert ha van időm végre leülni és bejegyzést írni mindent elfelejtek és kicsit sem leszek frappáns és vicces.

Fáradt vagyok és nyűgös, a firefox huszadszor nyeli el a kommentjeimet. Fáj a fejem és a torkom. Már most tele a tököm a világ összes autópályájával, és különben is: brü-hü-hüüü...

Igen, tudom. Ez utóbbi két mondat aztán végkép nem volt se vicces, se frappáns, de most ennyi tellik tőlem és worldpeace.