2009. március 2., hétfő

Szombat, vasárnap

Meglepődve figyelem, hogy az utóbbi időben hétvégéimet rendre házon kívül töltöm. Igazából már péntek este elkezdődik a móka, kacagás, mert mint tudjuk a péntek a "dugónap", már ha valaki nem tudná. Most ugyan erről szó sem volt, de így legalább traccspartit tarthattunk a csajokkal. Megtudtam, hogy a perzsa horoszkóp szerint "korona" vagyok, ami azt jelenti, hogy sok pénzem van és főnök vagyok. Így már csak arra kéne rájönnöm, hogy hol csúszhatott ennyire félre az életem.

Szombaton Solnál voltam, aki befogott munkára. Fát cipeltem és tettem szép sorba. Plüsskutya meg csak bambult, nem tudta mire vélni a dolgot. Mondtam is neki, hogy most lesse el a technikákat, mert ha kertes házba költözünk ez az ő dolga lesz. Majd inkább megmutatta Sütinek hogyan kéne házat őrizni. Később befutotta Sziszáék is, Süti nevelő szülei. Akik boldogan konstatálták, hogy Süti lassan eléri a felnőtt kort. Majd beindult a női csivitelés, amitől Z. kiszaladt a kertbe Sütizni kicsit. Mi pedig az ablakból lestük, ahogy Z. mint komoly apa figura próbálja Sütit nevelni. Sokra nem ment vele, viszont lettek a hátán is sáros mancs nyomok. Aztán még beszéltünk a Gyűrűk Uráról, mert mindhárman fanok vagyunk. Szisza szájából pedig elhangzott a "lepipantani" szó, amit hangos kacagás követett.
Durván sötét volt mikor leereszkedtem a hegyről, Sziszáék hamarabb leléptek. Sollal mi még lelkiztünk egy kicsit. Az élet értelmére még mindig nem jöttünk rá, de lehet, hogy nyomon vagyunk.
Vasárnap muszáj volt már egy kicsit rendet vágni a lakásba, mert a mosnivaló már szinte kifolyt a mosógépből, a szőnyeg meg nem látszott ki Plüsskutya szőrétől. Miután sikerült rendet tenni, Obiba kellett menni, mert kiégett a fürdőben a lámpa. Meg bevásárolni, meg anyához ebédre, majd haza teregetni és újból mosni és mosogatni és... és... aztán csak azt vettem észre, hogy este van, én meg fáradt vagyok, mint a dög és alig várom, hogy hétfő legyen és pihenjek egyet a munkahelyemen.

2 megjegyzés:

  1. De szép nap is volt! :) Úgy sárosan egyébként simán bementünk Lidl-be bevásárolni, lazák vagyunk :)))

    Remélem megkaptátok a képeket, linkeket! (Küldök még majd, mert csináltam Sütiről egy "Ilyen volt, ilyen lett" sorozatot.)
    És persze szeretettel várom a Te fotóidat is :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon lazán nyomtátok, mert Ti is full sárosak voltatok. :)

    Küldtem képeket, egy Plüssöst is. :) Remélem átment.

    VálaszTörlés