8 éves kislány voltam és úgy döntöttem, hogy azon a nyáron nem akarok nyaralni menni. Nem és kész. Anyukám könyörgött nekem, meg igért sok mindent, de nem és kész. Egy naplóval vett rá, hogy mégis menjek. Azt mondta: milyen vicces lesz, mikor hazajösz és együtt elolvassuk. Az elején vicces is volt, Anya anyukájánál voltam, sok unokatesóval körülvéve, strand, kutyák macskák, erdők, mezők, jó nagy adag szabadság. Mamimat nem igazán érdekelte hol járok, mit csinálok, falunk sok veszély nem érhetett, étkezésekre mindig otthon voltam, legfeljebb néhány ragtapasszal gazdagodtam. A naplómat is írtam szorgalmasan, olyanokkat, mint: "ma megint veszekedtem Laurával, mert nem tudott kutyaugatást utánozni", Zsolti megigérte, hogy feleségül vesz, ha nagy leszek", "Lady kutyusnak kölykei születtek". Mamimat nem zavata, hogy naplót írok, esténként megkérdezte jó napom volt e. Nekem pedig minden nap gyerek-nap volt.
Apám anyja akkoriban költözött faluról Miskolcra, 3 szobás, nagy kertes családiházból, 4. emeleti panelba. A nyár másik felét nála töltöttem. Az utcára nem mehettem, mert nagyváros, elvisz a cukrosbácsi, jár a villamos, hömpölyögnek az autók, veszély-veszély-veszély. Nagyim azt találta ki, mivel magamnakvaló gyerek voltam, hogy majd minden délután leküld a játszótérre, amit lát az ablakból és majd rengeteg barátot szerzek és csuda jól fogok szórakozni egész nyáron. Minden nap lementem a játszótérre, úgy tettem, mintha barátkoznék a többi gyerekkel (mivel a Nagyi lesett az ablakból), ha hintáztak én is hintáztam, ha labdáztak melléjük álltam és néztem őket, aztán rájöttem, hogy az egyik lépcsőn ülve a Nagyi nem lát, hát ott ültem és olvastam, babáztam és hevessen utáltam a játszótéri hülyegyerekeket. Mikor este felmentem elmeséltem a Nagyinak, hogy milyen remekül szórakoztam Katival, Zsuzsival és Évával (a babáim nevei). És persze naplót írtam. De leginkább csak olyanok kerültek bele, mint: "megint a játszótéren ülök, unatkozom", "a Mami egész éjszaka horkolt, nem tudtam aludni", "a Maminak fáj a lába így egész nap nyögött". Szóval egy szó mint száz, nem szórakoztam túl jól. Szívem lelkem kiöntöttem a naplónak, elmeséltem neki, hogy mennyire utálok Miskolcon lenni, mennyire elegem van a Nagymamám idióta ötleteiből, miszerint menjek barátokat keresni és, hogy egyáltalán elegem van a Nagyimból.
Egy nap elfelejtettem levinni a játszótérre a naplót. Fentmaradt, bedugva az ágy mögé. Mire felértem már nem volt eldugva az ágy mögé. Nagyim olvasta, egyre vörösödő fejjel. Amennyire emlékszem kiabált is, hogy milyen egy hálátlan unoka vagyok, bezzeg a többi unokái mind megcsókolják még a lába nyomát is. Aztán a kibálás megszünt, helyette jöttek az apró szúrkálások. Amolyan, nem kapsz levest tudom, hogy nem szereted, benne volt a naplódban. Vagy: nem kell lemenned a játszótérre, mert ott mindenki hülye, csak TE vagy egyedül tökéletes, mintha az anyádat hallanám.
Akkori eszemmel bizony mélyen gyűlöltem a Nagymamámat, legszivesebben a naplót is elégettem volna. És utáltam, hogy őszinte dolgokat írtam egy buta naplóba. Olyan őszinte dolgokat, amit csak egy 8 éves írhat. Néha szeretnék 30 évesen olyan őszinte lenni, mint akkor 8 évesen.
Nem szerettem a Nagymamámat, de sírtam, amikor meghalt. Arra gondoltam, hogy soha többé nem olvassa majd el, hogy nem szerettem a Nagymamámat.
Apám anyja akkoriban költözött faluról Miskolcra, 3 szobás, nagy kertes családiházból, 4. emeleti panelba. A nyár másik felét nála töltöttem. Az utcára nem mehettem, mert nagyváros, elvisz a cukrosbácsi, jár a villamos, hömpölyögnek az autók, veszély-veszély-veszély. Nagyim azt találta ki, mivel magamnakvaló gyerek voltam, hogy majd minden délután leküld a játszótérre, amit lát az ablakból és majd rengeteg barátot szerzek és csuda jól fogok szórakozni egész nyáron. Minden nap lementem a játszótérre, úgy tettem, mintha barátkoznék a többi gyerekkel (mivel a Nagyi lesett az ablakból), ha hintáztak én is hintáztam, ha labdáztak melléjük álltam és néztem őket, aztán rájöttem, hogy az egyik lépcsőn ülve a Nagyi nem lát, hát ott ültem és olvastam, babáztam és hevessen utáltam a játszótéri hülyegyerekeket. Mikor este felmentem elmeséltem a Nagyinak, hogy milyen remekül szórakoztam Katival, Zsuzsival és Évával (a babáim nevei). És persze naplót írtam. De leginkább csak olyanok kerültek bele, mint: "megint a játszótéren ülök, unatkozom", "a Mami egész éjszaka horkolt, nem tudtam aludni", "a Maminak fáj a lába így egész nap nyögött". Szóval egy szó mint száz, nem szórakoztam túl jól. Szívem lelkem kiöntöttem a naplónak, elmeséltem neki, hogy mennyire utálok Miskolcon lenni, mennyire elegem van a Nagymamám idióta ötleteiből, miszerint menjek barátokat keresni és, hogy egyáltalán elegem van a Nagyimból.
Egy nap elfelejtettem levinni a játszótérre a naplót. Fentmaradt, bedugva az ágy mögé. Mire felértem már nem volt eldugva az ágy mögé. Nagyim olvasta, egyre vörösödő fejjel. Amennyire emlékszem kiabált is, hogy milyen egy hálátlan unoka vagyok, bezzeg a többi unokái mind megcsókolják még a lába nyomát is. Aztán a kibálás megszünt, helyette jöttek az apró szúrkálások. Amolyan, nem kapsz levest tudom, hogy nem szereted, benne volt a naplódban. Vagy: nem kell lemenned a játszótérre, mert ott mindenki hülye, csak TE vagy egyedül tökéletes, mintha az anyádat hallanám.
Akkori eszemmel bizony mélyen gyűlöltem a Nagymamámat, legszivesebben a naplót is elégettem volna. És utáltam, hogy őszinte dolgokat írtam egy buta naplóba. Olyan őszinte dolgokat, amit csak egy 8 éves írhat. Néha szeretnék 30 évesen olyan őszinte lenni, mint akkor 8 évesen.
Nem szerettem a Nagymamámat, de sírtam, amikor meghalt. Arra gondoltam, hogy soha többé nem olvassa majd el, hogy nem szerettem a Nagymamámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése