Jó nekem

Azt kell mondjam szeretem a 21. századot. Itt van ugye az internet, meg a számítógép és bárhova vihetem netezhetem és írhatom a blogomat, ahol tetszik. Most épp Tamásiban a Nagyikámnál. Zseniális.

És azt is szeretem, hogy három nap pihenés, Xanaxos nélkül, mérgelődés és töszmörgés nélkül. Igaz, hogy marhára hiányzik az ágytársam, de hallhatom minden nap a hangját és az is szuper. Végül is Norvégiát is kibírtuk, az pedig három hónap volt. Szóval nyugi van és töltődés, egyedül Plüsskutya pörög ezer százalékon, mert macskák, zsenge fű, őzek és nyulak szaga és ő mint városi kutya tobzódik az élvezetekben. Csak akkor kerül homok a gépezetbe, ha eltünök a láthatáron, mert akkor pánik van és hiszti, egészen addig, míg elő nem kerülök. Gyakorlatilag szimbiózisban élnünk Plüsskutya meg én.

Húsvéti mese

Tudom, hogy már el is felejtettük a húsvétot, én mégis azzal jönnék, hogy milyen szuper hétvégém volt. Leszámítva a szombatot, amikor iszonyatos migrénem volt. De azért hősiesen elcsoszogtam csekkeket befizetni, ügyeket intézni. Sőt még díszzacsikat is gyártottam zsinórba, hogy másnap tudja a nyuszi, hogy hova is kell hoznia a sok ajándékot.

Vasárnap reggel aztán nem csak a díszzacsikat találta meg a nyúl, hanem Anya lakását is, ahol elszorva mindenütt birkák voltak, így a gyűjteményem újabb barikkal gyarapodott. Lassan már tényleg úgy néz ki a lakás mintha birka támadás érte volna. Délután pedig összetrombitáltuk a csapatot és irány Balatonfűzfő, bobpálya és kalandpark.

A bobozás király volt, leszámítva a rajzó darazsakat, amik első körben Ágit meg is csípték. Ez után már csak egy körre vállalkoztunk, mert nem akartunk még több csípést beszerezni. Így is olyan erővel csapódtak az arcunknak, karunknak és gabalyodtak bele a hajunkba, hogy az is bőven elég volt.

A kalandparknál aztán tele lett a gatyánk. Mindenféle kötelek és akadálypályák voltak kifeszítve a fák tetejére, olyan, amit csapatépítés címen találnak ki a hr-esek. Álltunk alatta kövé válva, tériszonnyal közdve, egészen addig, míg két kb. 10 éves kiskölyök simán végig nem ment a felnőtteknek készített pályán. Ekkor aztán a csapat egyik fele (a bátrabbak) belendült és megpróbálta a lehetetlent. Persze elkelt nekik a biztatás. Egyes állomásokon kisebb pánikroham lett úrrá rajtuk, de mivel lejönni csak úgy lehet, ha végigmész a pályán vagy visszafordulsz, szintén a pályán, így inkább végigcsinálták. Hihetetlen bátrak voltak, én egyszerűen képtelen voltam egyáltalán kipróbálni is, egész egyszerűen azért, mert a sámlin állva is félek. De azért a lesiklást nem tudtam kihagyni, bár az ellőkés pillanatában halálfélelemmel küzdöttem, azért el kell mondanom, hogy egy hős voltam.

Nap végét hekkezés koronázta a Balaton parton. A halat porcelán tányéron szolgáták fel, citrommal, salátával. A palacsinta a többiek elmondása alapján isteni volt, a hamburger pedig tömve minden jóval. Hihetelen kulturált kiszolgálás, baráti árak, szóval mindenkinek javaslom, hogy menjetek hekkezni a balatonfűzfői strandra és ha már ott van, ne hagyja ki a bobpályát és a kalandparkot.

Hétfőn kicselezve a locsolókat Gridel és Jeva meghívtak a nagyijukhoz társasozni. Aztán persze kiderült, hogy az összes locsoló a nagyi házhoz jön, hogy megöntözze a lányokat. Így én is kaptam belőle, hogy ne hervadjak el. A finom sonkás, tojásos ebéd után Anyával kocsiba ültünk és meglátogattuk az alcsútdobozi arborétumot. Azaz meglátogattuk volna, ha nem támadtak volna le minket első körben a kullancsok, majd kiderült, hogy kutyával tilos a bemenet. De addigra már 3 kullancsot is sikerült Plüssről leszednem, így inkább hazamentünk, mert én rettegek a kullancsoktól.

Pont így telt a húsvétom, sok barival, locsolókkal, kullancsokkal, aki nem hiszi járjon utána.

Majdnem teljesen lelkes

Itt elvileg egy lelkes húsvéti beszámoló állna, ha nem hagytam volna otthon a fényképeket. Így ezt a részt majd holnap pótolom, igérem.

Aztán még az is van, szintén a lelkesítő dolgokból, hogy ezen a hétem remélhetőleg már otthon is írhatom posztjaimat az új laptopomról, mobil nettel.

A végére pedig egy kicsit lelombozó hír, hogy elmegyek... elmegyek... egészen Dunaújvárosig, hogy az év második felét a lakosság szolgálatába állva, autópályát építsek. Már most utálom az egészet, bár még mindig közelebb van, mint Norvégia.

Gyorsat, hosszút

Le vagyok maradva blog írással, mint a borravaló. Mentségemre legyen szólva, hogy (szerencsére) sok a munkám és még beteg is vagyok. Így most írok egy hosszú, zanzás bejegyzést kezdve onnantól, hogy múlt hét pénteken megvettem a bútorokat.

Szóval pénteken voltunk az Ikeában, ahol vettünk nekem ágyat és polcot, meg anyának még egy polcot, amivel nem is volt semmi baj. A kiállított darabok gyönyörűek voltak, mi meg elégedettek, csak a bútor önkiszolgálónál szisszentünk fel, mert kiderült, hogy a csinos bútordarabok kurva nehezek. Pontosabban az ágyam 3 kilóval nyomott többet, mint én magam. Nagy nehezen rápakoltuk a tolira, onnan pedig szépen belogisztikáztuk a tankba. Csak a ház előtt döbbentünk rá, hogy bizony a bútorokat fel is kell vinni a negyedikre. Azt hiszem ez volt a pont, amikor kirázott a hideg és már előre hányingerem volt. Aztán szerencsésen belefutottunk Marciba, akit az Isten (Allah, Buddha, Legfelsőbb Lény) küldött, és aki olyan erős volt, hogy két doboz hiján mindet egyedül cipelte fel hozzám. Szóval mégis csak be kell szereznem egy pasit, legalább az Ikeás vásárlások idejére, mert egyedül tutira nem boldogultam volna.

Ez volt pénteken, szombaton meg munka, amikor is megszállt minket a főnökünk, így reggel 7-től 10 óráig mindenki pánikba esve rohangált a telepen, néha összefutottunk, hogy kétségbeesett pillantásokkal kérdezzük egymástól: elment már? elment már? Végül sikerült 2-kor lelépnem, mert vártak otthon a bútorok, amiket lehetőleg fél 6-ra össze kellett volna állítanom, mert vendégeket vártam. Pontosabban Jevát és Gridelt, aki épp betöltötte a 17 életévét. Szóval ünnepelni kellett, de ahoz minimum a polcot össze kellett volna rakni. Neki is álltam, de nem volt kapácsom, meg béna voltam és szétütöttem a kezem. Szerencsére jött a felmentő sereg, aki ügyesen összeállította az polcot és az ágyat, én meg roham tempóba pakoltam és rendezkedtem, hogy 7 órára puccba várja a vendégeket a pecó.

Aztán megérkeztek a lányok, móka és kacagás, brainstorming és pálinka, meg krokodil. Jó este volt, tényleg. Kár, hogy most majd jönnek a futamok és nem tudunk olyan könnyedén közös programokat szervezni. Vasárnap pedig felugrott hozzám Macesz, aki elhozta az Írországban készült képeket és ettünk palacsintát. Zsu pedig cserben hagyott minket, mert inkább NAGY beszélgetést folytatott a pasijával, sem mint velünk palacsintázott volna. Kriszt pedig egyszerűen nem lehet utolérni, de ezt már megszokhattuk.

És megint beteg vagyok, köhögök, mint az állat. Gyakorlatilag az összes laktózmentes, vény nélkül kapható köptetőt és köhögés csillapítótt kipróbáltam már, de nem használt. Lehet el kéne mennem dokihoz. De nincs nagyon időm rá, mert most is rohanok aszfaltot keverni, nah, csá!

Szombat, vasárnap

Meglepődve figyelem, hogy az utóbbi időben hétvégéimet rendre házon kívül töltöm. Igazából már péntek este elkezdődik a móka, kacagás, mert mint tudjuk a péntek a "dugónap", már ha valaki nem tudná. Most ugyan erről szó sem volt, de így legalább traccspartit tarthattunk a csajokkal. Megtudtam, hogy a perzsa horoszkóp szerint "korona" vagyok, ami azt jelenti, hogy sok pénzem van és főnök vagyok. Így már csak arra kéne rájönnöm, hogy hol csúszhatott ennyire félre az életem.

Szombaton Solnál voltam, aki befogott munkára. Fát cipeltem és tettem szép sorba. Plüsskutya meg csak bambult, nem tudta mire vélni a dolgot. Mondtam is neki, hogy most lesse el a technikákat, mert ha kertes házba költözünk ez az ő dolga lesz. Majd inkább megmutatta Sütinek hogyan kéne házat őrizni. Később befutotta Sziszáék is, Süti nevelő szülei. Akik boldogan konstatálták, hogy Süti lassan eléri a felnőtt kort. Majd beindult a női csivitelés, amitől Z. kiszaladt a kertbe Sütizni kicsit. Mi pedig az ablakból lestük, ahogy Z. mint komoly apa figura próbálja Sütit nevelni. Sokra nem ment vele, viszont lettek a hátán is sáros mancs nyomok. Aztán még beszéltünk a Gyűrűk Uráról, mert mindhárman fanok vagyunk. Szisza szájából pedig elhangzott a "lepipantani" szó, amit hangos kacagás követett.

Durván sötét volt mikor leereszkedtem a hegyről, Sziszáék hamarabb leléptek. Sollal mi még lelkiztünk egy kicsit. Az élet értelmére még mindig nem jöttünk rá, de lehet, hogy nyomon vagyunk.

Vasárnap muszáj volt már egy kicsit rendet vágni a lakásba, mert a mosnivaló már szinte kifolyt a mosógépből, a szőnyeg meg nem látszott ki Plüsskutya szőrétől. Miután sikerült rendet tenni, Obiba kellett menni, mert kiégett a fürdőben a lámpa. Meg bevásárolni, meg anyához ebédre, majd haza teregetni és újból mosni és mosogatni és... és... aztán csak azt vettem észre, hogy este van, én meg fáradt vagyok, mint a dög és alig várom, hogy hétfő legyen és pihenjek egyet a munkahelyemen.

Vasárnap

Persze megint korán keltem, mert a lakás romokban, délután pedig vendégek jönnek. Így takarítottam, mosogattam és mostam. Meg elrohantam a plázába, ahol Macesszel végigtúrtuk a bizsust, mert Zsu-nak vadásztunk fülbevalót névnapi meglepetésnek. Aztán bekukkantottunk a Libribe (ahol egyébként akció van: ha veszel 3 könyvet a legolcsóbbat ingyen elviheted), ahol megpróbáltuk behatárolni Zsu izlését. Így okosabbak lettünk azzal, hogy a Bikát a harmónia, az Ikreket a jóga, az Oroszlánokat a fokhagymatabletta gyógyíthatja meg. Végül inkább Szendi Gábor Isten az agyban könyvét választottuk, csak mert.

Délután pedig palacsintát sütöttem, mikor betoppantak a csajok és utána móka és kacagás, mi több röhögés. A szomszéd meg néha fúrt, olyankor megijedtünk, majd röhögtünk magunkon. Mint a cipősnél, mikor papucsokat nézegettünk. Zseniálisan tudjuk adni a hülyét így hárman. Igazán üdítően szőkék tudunk lenni. Majd megegyeztünk, hogy ezentúl hetente mindig másnál verünk tanyát, mert így igazságos. Nem mintha engem zavarna a hetente-két hetente rendezett traccsparty nálam.

Szombat

Szombaton jó korán keltem, mert fel kellett mennem a nagyvárosba, de előtte még beugrottam Solhoz, aki csatlakozott hozzám. Ő az én saját GPS-em, mert olyan frankón el tud tájékozodni a kinyomtatott útvonalterveken, ahogyan én nem. Pl. szentül meg voltam győzödve végig, hogy rossz felé megyünk, aztán amikor ott álltam az Aladár utcában jöttem rá, hogy frankón odataláltam. Fél 10-kor kezdődött az ezüst tanfolyam, ami remek volt, bár béna voltam, de nagyon. Csináltam egy nagyon szép medált és egy hihetetlenül ronda gyűrűt. Ami elsőre igazából nem is rossz, bár így nem volt meg a kellő sikerélmény. Ennek ellenére látom benne a jövőt, sőt menni fogok még tanfolyamukra, mert akarok (érted? Akarok) ékszereket csinálni, ötleteseket és szépeket. Egyenlőre azonban szeretném kifesteni a lakást zöldre és venni egy polcot és egy ágyat, amiből nem esnek ki az ágydeszkák. És már megint tovább gondoltam azt ami nincs, igazán jó lenne, ha megtanulnék végre a földön járni... meg ezüst ékszereket csinálni, kifesteni a lakást, gyereket szülni és házat venni, meg kocsit és elmenni nyaralni... meg ilyenek.

Helyzetjelentés

Fáradt vagyok, de ez jóleső fáradság. Olyan, mint amit egy tök jó hétvége után érzel.
Szombaton gyors nagybevásárlást tartottam, beszereztem olyan nélkülözhetetlen dolgokat (alapvető élelmiszer, helló!), mint virágföld, virágcserép és fogpor. Meg persze kaját is, így megint értelmet nyert, hogy minek is van az a szekrény a konyhába, aminek csak akkor van világítása, ha kinyitod az ajtaját.
Aztán este jöttek a csajok, akik bevetették magukat a kanapéra, csicseregtek, ruhákat válogattak, vigyorogtak. Majd előkerültek a társasjátékok és bár kevesett játszottuk, azért szuper volt. Utána dvd-t néztünk, mikor aztán Jeva szépen bealudt, mi még a hugival bevállaltuk a Sötét lovagot, aminek hajnal 3-kor lett vége. És ahogy az lenni szokott Jeva akkor ébredt fel, így még kicsit dumáltunk elalvás előtt.
Reggel Plüss ébresztett minket, akinek már sürgös volt a dolog. Utána piknik jellegű reggelizést csaptunk, majd játszottunk még egy kört az egyik társassal. Kedden pedig szépen hazafuvarozom a csajok pakkjait.
Ma pedig az Anyukámat viszem a fodrászomhoz. Ha neki is csinál valami klassz frizurát, akkor esküszöm terjeszteni fogom az igét, hogy csak hozzá menjen mindenki.

Péntek, szombat... stb.

Hétvégén vidéken voltam, de elötte pénteken névnapoztunk bent a melóban, kaptam orchideát, meg csokit. Ugyhogy boldog vagyok és elégedett. A munkatársaim tudják mi kell az én boldogságomhoz. Sol is tudja, mert ő meg gyertyát hozott, szóval mondhatni tökéletes péntekem volt. Leszámítva, azt, hogy este esett én pedig utálok esőben vezetni, mert minden csillog és qurvára nem látni semmit. W. is felhívott, elmondtam neki mi a baj, azt mondta nagyon sajnálom. Igen, tudom, hogy másoknak nem nagy ügy az én bánatom. De én rosszul alszom tőle és aggódom. Remélhetőleg két hét múlva már okosabb leszek és nem aggódom. Ujjak keresztbe.
Aztán ahogy mondtam hétvégén vidéken voltam Anyával és Plüss-sel. Anyára rá kellett szólni, hogy más is had beszéljen. Plüss kiosztotta a szomszéd kutyákat. Én pedig éjszakában nyúló beszélgetést folytattam Linux vs. Windows ügyben.
Érzem én hogy ez nem egy túlmutató és összeszedett poszt, de most ez van. Majd, ha már nem lesz semmi baj.

Nem blogtalálkozó

Mivel ez nem is volt blogtalálkozó, így nem is késtem el, nagyon. Mindez egyébként Solnak volt köszönhető, akinél mindig zajlik az élet, így most vonatot üldöztünk Bicske és Herceghalom között. De mi győztünk, és bár elkéstünk, tök szuperul odataláltunk a Pipa utcába, ahol már várt minket Nasha, Eszencia, Magnifique és Confessor, meg a fincsi sütemények.
Szerencse, hogy Solt vittem magammal, mert így rövid időn belül megtudhattuk, hogy a gyerek verve jó és, hogy a gazdag zsidók írtották ki a szegény zsigókat a 2. világháborúban. Ez utóbbiról ne kérdezzetek, mert nagyon hangosan nevettem, ezért a felét nem hallottam. Viszont Sol szerzett nekünk csokitortát tök ingyen, majd később welcome-drinket is, amiről a többiek lemaradtak, de a csokitorta szépen fogyott.
Majd lassan mindenki elszállingózott hazafelé, de mi (Sol, Confessor, Bahha, Hutyutyu és én) annyira belelendültünk a beszélgetésbe, hogy a végén már alig akartunk felállni az asztaltól, végül muszáj volt, mert a többség kitalálta, hogy menjünk az Alteregoba, én meg beadtam a derekam, mert éjjel 11-kor elég befolyásolható vagyok. Szóval kitaláltuk, hogy megyek Bahhával, mert ő tudja az utat, a többek meg bkv-znak, de miután meglátták tankot, felcsillant a szemük és bepattantak a dobozba. Így a Nyugati pályaudvarig olyanokat hallhattam hátulról, hogy most balra, a következőnél jobbra, mondom jobbra, most balra, balra, és néha Bahha közbekiabálta, hogy kurva jó vagy, csak így tovább, hogy ezzel is növelje az önbizalmamat.
Végül megérkeztünk, ahol a face controll után mégis kaptunk belépőt, majd később Solnak hála a welcome drink is jutott. Táncoltunk egy kicsit, fotózkodtunk angol bumbikkal, megnéztünk egy travi sót, Confessornak pedig cukiborsi (ezt csak neked Kaptárlakó) pasikat kerestünk, de nem volt túl jó a felhozatal. Én csak két kis bumbit akartam örökbefogadni, mert édik voltak, de a csajok szerint nem.
Végül hajnal 2 körül távoztunk, magára hagyva Confessor, aki azóta remélem megtalálta az igazit és boldogan él, míg meg nem hal. Hazafelé megálltunk tankolni, meg pisilni, mert már minden pirosnál vinnyogtam, hogy nagyon kell. Kihömpölyögtünk a kocsiból, elszaladtunk a szélrózsa minden irányába, én pisilni, a csajok meg tankolni. Mire kijöttem a mosdóból, már a kutas srác is kint állt, segített tankolni, közben hülyeségeket kérdezgetett, amikre én hülyeségeket válaszoltam, mint például:
- Hárman utaztok ebben a kétszemélyes kocsiban?
- Nem. - válaszolja Rézangyal összevont szemöldökkel, határozottan.
Majd visszamásztunk a kocsiba, ahol Bahha kitalálta, hogy a vödrön ülve kényelmesebb. Néha előre kiabált olyanokat, hogy kurva jó vagy, meg olyanokat, hogy visszafele itt majd balra. Szóval egészen olyan volt, mint ezelőtt pár órával Pesten, leszámítva azt, hogy iszonyú köd volt, nem tudtunk csak 60-nal haladni.
Miután kitettük Bahhát, elmentünk a susnyásba, vagyis olyan volt, mintha elmentünk volna. Egész konkrétan be voltam tojva, hogy itt a világvége, de az inkább Bicske és Tatabánya között volt, ahol nem lehetett az útból semmit sem látni. Néha az volt az érzésem, hogy egy tejszerű folyadékban úszom, tök egyedül. Hajnal 4-re értem haza, nagyon fáradtan, de totál feldobva. Remélem a többiek is ugyanolyan jól érezték magukat a nem blogtalálkozón, mint én.
Csók

Hiperszupermegagiga hétvége

Tuti hétvégém volt. Hétvégén meglátogatott Leni, akivel már 2 éve nem találkoztam, holott középsuliban szinte sülve-főve együtt voltunk. Most úgy tünik megint sikerült egymásra hangolódnunk, jól kifaggatuk egymást mi is történt velünk az elmúlt 2 évben. Drasztikus változásról egyikünk sem tudott beszámolni, ami nem is nagy baj. A kedvesével tervezik az összeköltözést, önálló albérletben él és még mindig rengeteget dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá.

Szombaton felmentünk a kilátóhoz, amit nyáron felújítottak végre. A hó is leesett, így megvolt az első hóban ugrálásunk Plüss-sel, aki imádja a havat.

Majd maratoni dvd-zéssel folytattuk a napot, amit palacsintázás koronázott meg. Átjöttek a csajok, Zsu és Guriga, akiket Leni rögtön levett a lábukról hihetetlen humorával, úgyhogy zengett a ház a kacagástól. Északa még az Amerikai pszichot is megnéztük, aminek hatására Leni valami rosszat álmodhatott, mert az éjszaka közepén sikerült a frász hoznia rám. Aztán persze jót nevettünk, de még másnap is emlegettük, ahogy álmában belesuttogta kétségbeesett hangon a sötétségbe, hogy: "jaj".
Sajnos vasárnap már délben visszautazott Pestre, de előtte még megnéztük a Tökéletes trükköt, mert mindkettőn nagy kedvencei Christian Bale és Hugh Jackman szerepeltek benne. (OFF: Náluk két tökéletesebb férfit el sem tudnék képzelni, még hozzájuk csapódhatna Gerald Buttler, csak a teljesség kedvéért. Nyáladzás OFF.)
Este még újból rávetettem magam a bolt projectjére, készítettem nagyon szar fényképeket, amiket ma fel is teszek. Hátha.

Zaklató-Süti

Szombat reggelem nagyon gáz volt, tömény idegeskedéssel és üvöltözéssel teli. Mindezt persze boltokba be, boltokból ki intéztem, rengeteg emberrel körülvéve, akik mivel látták és hallották folyamatos nyüglődésemet bele is szóltak. Kezdödött az egész egy téves hívással, ami aztán folytatodott 5 percenkénti téves hívással, reggel 9-től kb. délig. Amikor is végső elkeseredésemben már nem túl kultúráltan kültem el a jó ég tudja hova az idióta téves hívót, mindezt üvöltve, félig toporzékolva a DM kellős közepén. Nem, nem vagyok egy kultúrlény, mikor rendőrséggel fenyegetnek vadidegenek. Kb. a 20. téves hívásnál derült ki, hogy a hölgy a férjét keresi rajtam, aki eltünt vagy lelépett a szeretőjével. Így aztán én hol szemét lopós ribanc voltam, aki ellopta a férje telefonját, hol pedig szemét kis kurva, akivel a férj félrelép; éppen annak megfelelően, ahogy a zaklatott hívónak eszébe jutott. Hiába próbáltam megértetni vele, hogy rossz számot hívott, csak mondta-mondta a magáét. Egy idő után lehalkitottam a telefont, aminek az lett a vége, hogy csomó nem fogadott hívásom lett, akiket mind vissza kellett hívnom, hogy bocs, de éppen zaklatnak, nem hallottam, hogy kerestél. Kb. dél volt, mire a hölgy végre abbahagyta a zaklatást, valószínüleg közrejátszott a nem túl szépséges kirohanásom a DM kellös közepén.
Délután kissé nyűgösen toppantam be Solhoz, ahol viszot Süti kezdte azon nyomban zaklatni Plüsst. Sollal felváltva próbáltuk meggyőzni Sütit, hogy Plüss igazi díva, nem kéne őt agyusztálni. Ekkor viszont mi lettünk befogva, mint potenciális játékalanyok. Így mire Sziszáék megérkeztek Süti gyakorlatilag a fejünk tetején is járt már. De mindegy hiszen őt pont ilyen hiperaktív kölyöknek szeretjük, és még mindig ő a legszebb foltos orrú nő a világon (mármint Süti, nem Szisza). Szisza egyébként úgy néz ki, mint egy tündérkirálylány, hosszú szőke hajjal és nagyon légies mozdulatokkal. Sajnos hamar hazamentek, mert a kedvese nagyon fáradt volt, meg egy kicsit betegecske, de megigértük egymásnak, hogy még találkozunk és megint összefutunk egy kis "Sütizésre".
Vasárnapom a fittnesz és kreatívkodás jegyében zajlott. A délelöttömet elvette a kondizás, de már legalább az izomlázam elmúlt. Délután pedig karácsonyfadíszeket eszkábáltam össze, ki merem jelenteni, hogy szépségesek lettek, már csak valami szalagot kell vennem, amivel fel lehet majd kötözni a fára.

Tata

Hétvégén körbe jártuk a Tatai tavat, Anya persze sírt, mert 7 km az hét kilométer. A kutyák viszont élvezték. Képek is készültek, ámuljatok: