Mivel ez nem is volt blogtalálkozó, így nem is késtem el, nagyon. Mindez egyébként Solnak volt köszönhető, akinél mindig zajlik az élet, így most vonatot üldöztünk Bicske és Herceghalom között. De mi győztünk, és bár elkéstünk, tök szuperul odataláltunk a Pipa utcába, ahol már várt minket Nasha, Eszencia, Magnifique és Confessor, meg a fincsi sütemények.
Szerencse, hogy Solt vittem magammal, mert így rövid időn belül megtudhattuk, hogy a gyerek verve jó és, hogy a gazdag zsidók írtották ki a szegény zsigókat a 2. világháborúban. Ez utóbbiról ne kérdezzetek, mert nagyon hangosan nevettem, ezért a felét nem hallottam. Viszont Sol szerzett nekünk csokitortát tök ingyen, majd később welcome-drinket is, amiről a többiek lemaradtak, de a csokitorta szépen fogyott.
Majd lassan mindenki elszállingózott hazafelé, de mi (Sol, Confessor, Bahha, Hutyutyu és én) annyira belelendültünk a beszélgetésbe, hogy a végén már alig akartunk felállni az asztaltól, végül muszáj volt, mert a többség kitalálta, hogy menjünk az Alteregoba, én meg beadtam a derekam, mert éjjel 11-kor elég befolyásolható vagyok. Szóval kitaláltuk, hogy megyek Bahhával, mert ő tudja az utat, a többek meg bkv-znak, de miután meglátták tankot, felcsillant a szemük és bepattantak a dobozba. Így a Nyugati pályaudvarig olyanokat hallhattam hátulról, hogy most balra, a következőnél jobbra, mondom jobbra, most balra, balra, és néha Bahha közbekiabálta, hogy kurva jó vagy, csak így tovább, hogy ezzel is növelje az önbizalmamat.
Végül megérkeztünk, ahol a face controll után mégis kaptunk belépőt, majd később Solnak hála a welcome drink is jutott. Táncoltunk egy kicsit, fotózkodtunk angol bumbikkal, megnéztünk egy travi sót, Confessornak pedig cukiborsi (ezt csak neked Kaptárlakó) pasikat kerestünk, de nem volt túl jó a felhozatal. Én csak két kis bumbit akartam örökbefogadni, mert édik voltak, de a csajok szerint nem.
Végül hajnal 2 körül távoztunk, magára hagyva Confessor, aki azóta remélem megtalálta az igazit és boldogan él, míg meg nem hal. Hazafelé megálltunk tankolni, meg pisilni, mert már minden pirosnál vinnyogtam, hogy nagyon kell. Kihömpölyögtünk a kocsiból, elszaladtunk a szélrózsa minden irányába, én pisilni, a csajok meg tankolni. Mire kijöttem a mosdóból, már a kutas srác is kint állt, segített tankolni, közben hülyeségeket kérdezgetett, amikre én hülyeségeket válaszoltam, mint például:
- Hárman utaztok ebben a kétszemélyes kocsiban?
- Nem. - válaszolja Rézangyal összevont szemöldökkel, határozottan.
Majd visszamásztunk a kocsiba, ahol Bahha kitalálta, hogy a vödrön ülve kényelmesebb. Néha előre kiabált olyanokat, hogy kurva jó vagy, meg olyanokat, hogy visszafele itt majd balra. Szóval egészen olyan volt, mint ezelőtt pár órával Pesten, leszámítva azt, hogy iszonyú köd volt, nem tudtunk csak 60-nal haladni.
Miután kitettük Bahhát, elmentünk a susnyásba, vagyis olyan volt, mintha elmentünk volna. Egész konkrétan be voltam tojva, hogy itt a világvége, de az inkább Bicske és Tatabánya között volt, ahol nem lehetett az útból semmit sem látni. Néha az volt az érzésem, hogy egy tejszerű folyadékban úszom, tök egyedül. Hajnal 4-re értem haza, nagyon fáradtan, de totál feldobva. Remélem a többiek is ugyanolyan jól érezték magukat a nem blogtalálkozón, mint én.
Csók
Szerencse, hogy Solt vittem magammal, mert így rövid időn belül megtudhattuk, hogy a gyerek verve jó és, hogy a gazdag zsidók írtották ki a szegény zsigókat a 2. világháborúban. Ez utóbbiról ne kérdezzetek, mert nagyon hangosan nevettem, ezért a felét nem hallottam. Viszont Sol szerzett nekünk csokitortát tök ingyen, majd később welcome-drinket is, amiről a többiek lemaradtak, de a csokitorta szépen fogyott.
Majd lassan mindenki elszállingózott hazafelé, de mi (Sol, Confessor, Bahha, Hutyutyu és én) annyira belelendültünk a beszélgetésbe, hogy a végén már alig akartunk felállni az asztaltól, végül muszáj volt, mert a többség kitalálta, hogy menjünk az Alteregoba, én meg beadtam a derekam, mert éjjel 11-kor elég befolyásolható vagyok. Szóval kitaláltuk, hogy megyek Bahhával, mert ő tudja az utat, a többek meg bkv-znak, de miután meglátták tankot, felcsillant a szemük és bepattantak a dobozba. Így a Nyugati pályaudvarig olyanokat hallhattam hátulról, hogy most balra, a következőnél jobbra, mondom jobbra, most balra, balra, és néha Bahha közbekiabálta, hogy kurva jó vagy, csak így tovább, hogy ezzel is növelje az önbizalmamat.
Végül megérkeztünk, ahol a face controll után mégis kaptunk belépőt, majd később Solnak hála a welcome drink is jutott. Táncoltunk egy kicsit, fotózkodtunk angol bumbikkal, megnéztünk egy travi sót, Confessornak pedig cukiborsi (ezt csak neked Kaptárlakó) pasikat kerestünk, de nem volt túl jó a felhozatal. Én csak két kis bumbit akartam örökbefogadni, mert édik voltak, de a csajok szerint nem.
Végül hajnal 2 körül távoztunk, magára hagyva Confessor, aki azóta remélem megtalálta az igazit és boldogan él, míg meg nem hal. Hazafelé megálltunk tankolni, meg pisilni, mert már minden pirosnál vinnyogtam, hogy nagyon kell. Kihömpölyögtünk a kocsiból, elszaladtunk a szélrózsa minden irányába, én pisilni, a csajok meg tankolni. Mire kijöttem a mosdóból, már a kutas srác is kint állt, segített tankolni, közben hülyeségeket kérdezgetett, amikre én hülyeségeket válaszoltam, mint például:
- Hárman utaztok ebben a kétszemélyes kocsiban?
- Nem. - válaszolja Rézangyal összevont szemöldökkel, határozottan.
Majd visszamásztunk a kocsiba, ahol Bahha kitalálta, hogy a vödrön ülve kényelmesebb. Néha előre kiabált olyanokat, hogy kurva jó vagy, meg olyanokat, hogy visszafele itt majd balra. Szóval egészen olyan volt, mint ezelőtt pár órával Pesten, leszámítva azt, hogy iszonyú köd volt, nem tudtunk csak 60-nal haladni.
Miután kitettük Bahhát, elmentünk a susnyásba, vagyis olyan volt, mintha elmentünk volna. Egész konkrétan be voltam tojva, hogy itt a világvége, de az inkább Bicske és Tatabánya között volt, ahol nem lehetett az útból semmit sem látni. Néha az volt az érzésem, hogy egy tejszerű folyadékban úszom, tök egyedül. Hajnal 4-re értem haza, nagyon fáradtan, de totál feldobva. Remélem a többiek is ugyanolyan jól érezték magukat a nem blogtalálkozón, mint én.
Csók
